KAZBEK 5054 M CSÚCSMÁSZÁS JÚLIUS 28 AUGUSZTUS 5

Az alvó vulkán, vagyis a Kazbek 5045 méterre emelkedik a tengerszint fölé a grúz és orosz határon a Kaukázus hegység hetedik legmagasabb csúcsaként. Nevének eredetére több legenda is van, amire a hegy neve is utal, hiszen magyarul nemesembert jelent, állítólag az ott élő nemes úrról kapta a nevét!

A csúcs a Kaukázus hegység ikonikus csúcsa, keleti lábánál vezet az egykori grúz hadi út a Darial szoroson keresztül 2378 méteren. A hegy környéke tipikusan vulkanikus, lávafolyamok maradványai, vulkáni hamu, geotermikus források és vörös és fekete kövek jellemzik a tájat.

A Kazbek megmászása technikailag nem túl nehéz, hiszen inkább egy magashegyi túra, ami sziklás terepen és gleccseren visz fel a csúcsra. Ennek ellenére nem szabad alábecsülni a hegyet, hiszen a változó időjárás, a ritka levegő, az erős szél mind – mind nehezítő tényező tud lenni. Szép időben viszont gyönyörű panoráma tárul majd elénk, és messze is látni fogjuk a Kaukázus csodás vonulatát. A Kazbek megmászásához, jó erőnlét és kitartás fog kelleni, így, ha már gyakorlott túrázó vagy, jártál 3000 méter fölött, akkor itt az ideje hogy belevágj egy újabb kalandba!

Üdvözlettel,

Precup Csaba Nemzetközi Hegyi Túravezető a  https://hikentech.com/ túravezetője

RÉSZLETES PROGRAM 

Első Nap

Találkozó késő délután a Liszt Ferenc Nemzetközi reptéren, ahol a túravezető mindenkinek ellenőrzi átnézi a szükséges felszerelését, majd becsekkolás után felszállunk Kutaisi felé, ahová majd reggeli órákban fogunk megérkezni.

Második Nap

Kora reggeli érkezés után, felvesszük a csomagjainkat, majd buszra szállva elindulunk Kazbegi felé, ahol a mai napot és éjszakát töltjük majd. Az út 5 – 6 óráig fog tartani, már az utazás is igazi kultúrsokk lesz. Amint megérkeztünk, elfoglaljuk a szállásunkat, kicsit körbenézünk a városban , majd megvacsorázunk és lassan lepihenünk, hiszen már másnap reggel elindulunk az alaptábor felé.

Harmadik Nap

A mai nap kezdetét veszi az igazi kaland, korán reggel neki is indulunk, gyönyörű völgyben fogunk felfelé haladni először Gergeti kolostor mellett fogunk elhaladni, majd utunkat folyatva, gleccseren és változó terepen, késő délután fogjuk elérni a High Camp tábort, ahol a sátrainkat fel fogjuk verni. A felszerelésünket vihetjük magunk is, de aki nem akar ennyi terhet cipelni, annak lovak fogják felvinni a táborba.

Táv: 11 km

Szint: 1800 méter

Menetidő: 8 – 9 óra

Negyedik Nap

A mai nap az akklimatizációról fog szólni, kis túrát teszünk a környéken, feltúrázunk a gleccserig, megnézzük a felfelé vezető utat, kipróbáljuk, teszteljük a felszerelésünket, majd pedig visszatérünk az alaptáborba. Itt összepakoljuk a felszerelésünket, megvacsorázunk, majd lepihenünk, mert másnap kora hajnalban fogunk kelni.

Táv: 3 km

Szint: 400 m fel 400 m le

Menetidő: 4 óra

Ötödik Nap

Hajnalban kelünk 01:30 óra körül, felöltözünk és elindulunk a Kazbek felé, az út első része már ismerős lesz a gleccser beszállójáig, majd itt a hágóvasakat felvéve tovább haladunk a gleccseren. Az út hosszú, de kitartó munkával hamarosan a csúcson találjuk magunkat, ahonnan tiszta időben csodás panoráma fogad minket. A csúcsfotók után lassan elindulunk vissza az alaptáborba, a már jól ismert úton.

Táv: 13 km

Szint: 1350 m fel 1350 m le

Menetidő: 10 -12 óra

Hatodik Nap

A mai nap tartaléknap lesz, ha az időjárás nem lenne megfelelő az előző napon.

Táv: 13 km

Szint: 1350 m fel 1350 m le

Menetidő: 10 -12 óra

Hetedik Nap

Indulás vissza Sztepancmindába. Reggeli után, a sátrunkat lebontjuk, majd útnak indulunk a már ismert úton vissza a völgyben, kora délután meg is érkezünk a szállásunkra, ahol már vár ránk a finom grúz vacsora, a chacha és egy kis jó kis grúz bor. Vacsora után pedig jöhet a jól megérdemelt pihenés, immár egy kényelmes ágyban.

Nyolcadik Nap

A bőséges reggeli után, búcsút intünk a Kazbeknek és szállásadóinknak, majd buszra szállva elindulunk Kutaisi felé, majd 5- 6 órával később megérkezünk a városba és elfoglaljuk a szállásunkat.  A délután folyamán szabadprogramok lesznek, de biztos, hogy meglátogatjuk a helyi vendéglátó egységeket és élvezzük a helyi ízeket és a vendégszeretetet.

Kilencedik Nap

A hajnali órákban indulunk a reptérre, majd elindulunk Magyarország felé, ahová a reggeli órákban fogunk megérkezni. Érkezés után, jön a búcsú és reméljük, hogy valamelyik túrán még össze fogunk futni.

TÚRA NEHÉZSÉGE

Ez a túra már a fizikailag és technikailag nehezebb túrák közé tartozik, hiszen sziklás, havas terepen, gleccseren fogunk haladni, a meredekebb emelkedők, és a ritka levegő sem könnyíti meg a helyzetünket. A túra nehézségét még az időjárás tudja befolyásolni, erre amennyire tudunk fel fogunk készülni.

Ezt a túrát azoknak ajánlom, akik rendszeresen túráznak, magasabb alpesi helyeken is és nem jelent gondot 1500 méter szint leküzdése kényelmes tempó mellett.

Fontos! A magashegyi túrázás során sok előre nem látható, de a programot befolyásoló tényező léphet fel (pl. az időjárás változékonysága). Emiatt a túra eredményességét nem tudom garantálni, ezért a felelősséget sem tudom vállalni a változásokért. Az extrém körülmények adta programváltozás, útvonal módosítás kérdésében mindig a túravezető dönt, ami a kliensnek el kell fogadnia!

IDŐJÁRÁS

Alapvetően változatos időjárásra kell készülni, a hőmérséklet – 10 és + 25 Celsius fok között változhat, szélre és csapadékra bármikor számíthatunk!

ÖLTÖZKÖDÉS, FELSZERELÉS

– alpesi merev talpú bakancs C kategóriás hágóvas kompatibilis

– esőkabát – héjkabát

– pehelykabát vastagabb fajta

– vastag softshell nadrág

– midlyaer szintetikus anyagból

– gyapjú baselyaer alsó felső (merinó)

– softshell kesztyű vékony

– vastag meleg vízálló kesztyű

– csősál

Egyéb kiegészítők:

– túrahátizsák 50 – 70 liter

– túrahátizsák 20 – 30 liter

– duffelbag opcionálisan

– extra ruházat

– kulacs

– termosz

– fejlámpa extra elemmel

– vastag kényelmes derékalj

– 1db két – három személyes sátor páronként

– egy gázfőző páronként

– hálózsák 0 – mínusz 5 komforttal minimum

– izofólia

– gyógyszerek

– víztisztító tabletta

– EÜ csomag

– powerbank

– mobiltelefon töltő

– túrabot hótányérral

– hágóvas

– jégcsákány

– beülő

– HMS karabinerek

– sisak

ÉLELEM

A városban a szállásokon a reggeli benne van az árban, a többi étkezést mindenki egyénileg oldja meg. A túra alatt mindenki saját maga gondoskodik az élelemről, a táborba liofilizált ételeket, konzerveket szárított dolgokat érdemes hozni, amely 2 napra elég kell, hogy legyen, de lehetőség van a base camp hüttében is enni.

SZÁLLÁS

A szállásunk a városokban apartmanokban, családi házakban lesz, a túra alatt sátrakban fogunk megszállni.

A TÚRA ÁRA

A túra ára 389.990 Ft, amely tartalmazza a túravezetést és szervezést, a felszerelést, a szállást a városokban reggelivel, utazást Grúzián belül.

A túra minimum 5 emberrel indul el!

FIZETÉS A JELENTKEZÉSKOR

A túra összegének legalább a felét el kell utalni ahhoz, hogy megerősített legyen a foglalás.

Precup Csaba egyéni vállalkozó

Számlaszám:

12100011-17482303

Adószám: 90073115 – 1 – 42

A TÚRA ÁRA NEM TARTALMAZZA

utazást Budapest – Kutaiszi oda vissza kb. 160.000 Ft

Utasbiztosítás: 20.000 Ft körül várható ha nincs ÖAV- DAV

További étkezéseket fakultatív programokat kb. 150 – 200 Euró

EGYÉB TUDNIVALÓK

BESZÉLT NYELVEK

Grúziában a helyi grúz nyelven kívül, oroszul, örményül beszélnek a leginkább, de egyre többen beszélik már az angolt is.

ELEKTROMOS HÁLÓZAT

A hazánkban lévő szabvánnyal megegyező aljatok vannak odakint is, így gond nélkül tudjuk tölteni a telefonunkat és egyéb elektromos eszközeinket. Powerbank mindenképpen legyen nálunk.

ÚTLEVÉL VÍZUM

Grúziába érvényes útlevéllel, illetve személyi igazolvánnyal is be tudunk utazni, vízumra nincs szükségünk!

VALLÁS

Ortodox keresztény

IVÓVÍZ

Az országban iható a csapvíz, de ajánlott palackozott vizet inni.

FIZETŐ ESZKÖZ

Az országban a hivatalos fizetőeszköz a Grúz Lari (GEL), amit kint tudunk váltani. Érdemes Eurót hozni magunkkal.

BIZTOSÍTÁS

A túrán való részvétel feltétele a teljes időtartamra megkötött utasbiztosítás, amely hegyi mentésre és kórházi ellátásra is érvényes kell legyen. Ha nincs https://www.alpenverein.at/index.php, akkor a javasolt biztosító: EUB extrém sport kategória

Jelentkezni és érdeklődni, az alábbi számon, illetve email címen lehet

+36 70 585 59 39
infohikentech@gmail.com  

 

Üdvözlettel Precup Csaba

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük