AMA DABLAM 4. RÉSZ
4.RÉSZ
GORAK SHEP – PANGBOCHE – AMA DABLAM BASE CAMP – CAMP 1 – CAMP 2 – CSÚCSTÁMADÁS – BASE CAMP – NAMCHE BAZAAR – LUKLA
GORAK SHEP – PENGBOCHE 2022.04.7
Mario korán reggel kelt, hogy időben felérjen a Kala Patthar (5644 m) csúcsra, szerette volna látni a napfelkeltét, talán 4, fél 5 fele kelhetett fel, és hamarosan útnak is indult. Én kihagytam ezt a túrát, mert már voltam fent jó párszor, inkább aludtam tovább és pihenek kicsit többet, de 7 körül már én is fent voltam, és utána ki is mentem a ház elé szétnézni, Mario 9 után érhetett vissza. Elmondta, hogy elég nehéz volt korán reggel felkapaszkodni a csúcsra, fújt a szél és hideg is volt, de végül is megérte a látvány miatt. Ezután megreggeliztünk, és megbeszéltük, hogy én ma visszamegyek Pangbochéba, Mario meg lefut Namche Bazaarba, felveszi a hiányzó felszerelés maradék részét, és visszajön Pangbochéba. Mivel futva akarta megtenni a távot, én átvettem a kevés kis cuccát, ő pedig elindult a völgy irányába, én nem siettem, hiszen itt volt az egész napom, hogy leérjek Pangbocheba, ahova délután 1 körül meg is érkeztem.
Útközben már sorra jöttek a jakok megpakolva mindenféle felszereléssel, étellel, ami majd az expedíciókhoz fog kelleni, és jó pár helikopter is elszállt a fejem fölött. Meglepetésemre, mire Pangbochéba értem Mario még abban a lodgeban volt, ahol a cuccok egy részét hagytuk, leállt beszélgetni egy túrázóval, de nem sokkal később indult is tovább. Én kértem magamnak egy teát, és kiültem a teraszra, ahonnan néztem a ház előtt elvonuló jakok, hordárok, és turisták seregét. A mai nap a pihenésről szólt, de fejben már elkezdtem készülni a mászásra, tervezgettem, hogy legyen a csúcstámadás. Mario ma lent aludt Namcheben, így én egyedül töltöttem az éjszakát, rajtam kívül nem sok turista volt a házban, egy dán idősebb férfi, akivel beszélgettem kicsit dánul, mondta évek óta visszajár Nepálba, most is egy nagyobb túra volt terveben, a Great Himalyan Trail egy szakaszát akarja bejárni. Rajta kívül volt még pár holland, turista, akik az Everest – Alaptáborba tartottak. Vacsora közben még beszélgettünk egy kicsit, de utána hamar el is mentem lefeküdni, így a mai nap egy könnyű pihenőnap volt.
PANGBOCHE – AMA DABLAM BASE CAMP 2022.04.08
Reggel nem siettem a keléssel, hiszen az alaptábor nem volt messze, alig 5 km a falutól, így felesleges volt sietni, elég volt, ha délután felérünk a táborba. Így kényelmesen összepakoltam a megmaradt dolgaimat, és reggeli után indultam útnak, és bő két és fél óra alatt fel is értem a táborba, ahol már pár expedíciós cég sátrai felvoltak állítva. Ebben az évben a 8K expedíció Sherpái építették ki az utat a csúcsra, mi is ettől az ügynökségtől kaptuk meg az engedélyeket, és jelenleg ők képviseltették magukat a legnagyobb számban az alaptáborban. Ennek ellenére a Sherpákon és a kitchen staffon kívül senki sem volt, hiszen még csak április 8 volt, a Sherpák is csak 1 nappal előtte fejezték be a kötelek kiépítését a csúcsig. Én közben körbejártam a tábort, mire sikerült megtalálni a konyhafőnököt, akinek megmutattuk az engedélyünket (közben Mario is felért) és elfoglaltuk az alaptábori sátrunkat.
Mivel mi csak a mászási engedélyért és a kötelek használatért fizettünk, meglepődtem, hogy kaptunk sátrat, így a miénkkel már nem kellett babrálni. A sátorban volt matrac és kispárna is, elég jól fel voltak szerelve, és itt még vízszintesen tudtunk aludni, nem úgy, mint a fenti táborokban. Közben elkezdtem beszélgetni a vezető Sherpával, aki és csapata kikötelezte az utat, mondta, hogy nyugodtan használjuk a fenti sátrokat is, hiszen rajtunk kívül csak 3 mászó van a hegyen, és ők is már a kettes táborban vannak, elvileg jönnek már lefelé. Ez is kellemes meglepetésként éríntett, hiszen így még a sátrunkat sem kellett felcipelni az egyes, majd kettes táborba. Közben kaptunk teát és kekszet, később pedig vacsorát is. Közben megbeszéltük, hogy holnap reggeli után elindulunk az egyes táborba, kértünk egy kis időjárás előrejelzést is a Sherpáktól, akik mondták a következő két napban szélcsend és jó idő lesz, aminek nagyon örültünk. Késő délután még feljött egy amerikai kutató, és Dawa Yanzum Sherpa is, aki kiemelkedő teljesítménnyel bír a női Sherpák között talán az első, aki IFMGA végzettséggel rendelkezik. Az amerikai kutató egy általuk felállított meteorológiai állomás műszereit jött ellenőrizni, és mondta, hogy már 20 éve visszajár Nepálba, a nyelvet is folyékonyan beszélte. Velük beszélgettünk még, aztán miután elindultak lefelé, mi is elmentük lefeküdni.
AMA DABLAM BASE CAMP – CAMP 1 2022.04.09
Nem mondhatom, hogy túl jól aludtam az éjszaka, de azért sikerült kicsit pihennem, a fejem nem fájt és egész friss voltam. A mai napi terv az volt, hogy felmegyünk az egyes táborba, ott töltjük az éjszakát, majd tovább a kettes táborba, és ott meglátjuk milyenek lesznek a körülmények, az időjárás, és azok alapján indulunk tovább. Ezt meg is beszéltük, a konyhafőnök pedig mondta, hogy mostantól lesz egy kb. 2-3 napos kedvező időjárás, így lehetőségünk lesz akár a csúcsra is felérni, így úgy döntöttünk végül, hogy nem lesznek akklimatizációs körök, hanem egyből megyünk majd a csúcsra. Magashegyi problémánk nem volt, leszámítva egy kis fejfájást, így reggeli után elkezdtünk összepakolni. Miután megvoltunk, részt vettünk a hagyományos Puja szertartáson (áldási ceremónián) majd elindultunk az egyes tábor felé. Az idő egész szép volt, a nap is sütött egy darabig, az út eleinte nem volt nehéz, és az ösvény is elég jól ki volt taposva, így egész jól, és gyorsan tudtunk haladni, és amíg sütött a nap csodás panorámában volt részünk, csipkés gerincek, gleccserek, tengerszemek. Később viszont leszállt a köd, és a szűk kis ösvényt felváltották a nagy gránittömbök itt már nem volt olyan egyértelmű megtalálni a táborba vezető utat.
A nagy és ingatag gránittömbök halmazán, már nem volt olyan jó mászkálni, ugrálni a nagy hátizsákkal nem volt egy örömteli feladat, de a cél az volt, hogy megtaláljuk a táborba vezető utat. Egy kicsit szét is váltunk Marioval, de végül a ködben én találtam meg azt a vastagabb „ruhaszárító” kötelet, ami az egyes táborba vezetett. Ez a szakasz már elég meredek volt, amivel nem is lett volna gond, ha nem lett volna jeges, így mind a ketten beraktuk a Jumart a kötélbe, és elindultunk felfelé. kb. 1 óra alatt kényelmesen fel is értünk, ahol 3 – 4 sátor már fel is volt állítva. Gyorsan el is foglaltuk a 8K expedíció egyik sárga sátrát. Az első tábor, a hegy gerincén található, ahol az évek alatt kiépítettek több lapos helyet a sátraknak, de így sem a legkényelmesebb helyek közé tartozik ez a tábor.
A ködös időben sajnos már a naplementét nem láthattuk, így inkább nekiálltunk vacsorát készíteni, és kicsit felmelegíteni magunkat. Elővettük a gázfőzőt, a zacskós tésztát, és elkezdtünk vizet forralni, miközben odakint legalább – 10 C˚ lehetett. A sátor lassan kezdett bemelegedni, és a vacsora is hamarosan elkészült. Miután megettük, még főztem egy kis teát, majd mindenki lepihent, hátha sikerül korán elaludni. Sajnos ez nem jött össze, fűtött minket az izgalom és a kíváncsiság, hogy mi vár ránk odafent. Az egyes tábor kb. 5300 méter magasan lehet, hasonló magasságban, mint az Everest alaptábor, de szerencsére a magassággal nem volt problémánk. Így beszélgettünk még és a holnapi napot tervezgettük, és bíztunk abban, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk. Majd szépen lassan mindenki elaludt.
CAMP 1 – CAMP 2 – CSÚCSTÁMADÁS – BASE CAMP 2022.09 -10
Korán reggel keltem, mert meg akartam nézni a napfelkeltét, de akkor még nem tudtam, hogy a következő két napban nem nagyon fogok aludni.
A sátorból kilépve, egy pár centis friss hóréteg fogadott minket, aminek nagyon örültem, mert így tudtam egy kis vizet forralni, reggelit és teát csinálni. Sajnos ez tél – tavasz nem bővelkedett csapadékban, hó formájában, ami később meg is nehezítette a helyzetünket a magasabb régiókban, de erről majd később. Szóval megnéztem ahogy a nap felbukkan a csúcs mögül, majd meleg sugarai átmelegítik az arcomat, minden másodpercét élveztem, de nem tartott sokáig, pillanatok alatt felkelt a nap. Viszont egy felhő sem volt az égen, így csodás panoráma tárult elénk. Gyorsan megcsináltam a kötelező fotókat a körülöttem lévő csúcsokról, gerincekről, és az alacsonyabban lévő paplankét szétterülő felhőtakaróról, ami mesébe illő látványt nyújtott, majd elkezdtem reggelit készíteni. Miután megettük a zabkásánkat, és megittuk a teánkat, összepakoltunk és elindultunk a kettes tábor felé. Az út eleinte vízszintesen haladt, a gerinc mentén, de utána hamar elkezdett emelkedni, és hamarosan megláttuk is a csúcsra vezető köteleket, amiket minden szezonban kicserélnek, de sokszor a régi az időjárás által megrongált kötelek is ott lógnak az új mellett, amit szerencsére pár napja raktak ki, így nem volt nehéz észrevenni őket. A nem túl meredek szakaszon nem nagyon használtuk a jumart, csak kapaszkodtunk a kötélbe ott, ahol kellett, viszont a függőleges szakaszokon már segítségbe vettük a mászógépeket. Az idővel szerencsénk volt, sütött a nap és a szél sem fújt, mondhatni jó idő volt. Szépen haladtunk előre, végig száraz sziklán mentünk, mivel semmi hó nem volt a gerincen, így hágóvasat nem is kellett elővenni. Hamarosan beértünk a híres Yellow Tower alá, ami egy 20- 30 méteres függőleges falszakasz, ahol mászni is kell.
Mivel itt is új kötél volt kirakva, így azon felmásztunk és folytattuk utunkat a kettes tábor felé. Útközben találkoztunk két mászópartival, akik szintén a 8K expedíció tagjai voltak, egy argentin és egy német mászó, akik, tegnap Sherpáik társaságában sikeresen elérték a csúcsot. Váltottunk velük pár szót majd mindenki ment a maga útjára. A táj csodás volt, a gerinc pedig izgalmas, nem mondanám túl nehéznek, de kell a kondi, és hogy stabilan és biztonságban mozogjunk kitett környezetben is. Kényelmes tempóban haladva bő három óra alatt fel is értünk a kettes táborban, ahol 1 pakisztáni mászó és Sherpája várakoztak a csúcsmászásra. Ők is a 8K expedíció tagjai volt. Miután kifújtam magam, váltottam velük pár szót, megkérdeztem mi a tervük, majd elfoglaltam az egyik üres sátrat. Korán megérkeztünk, így volt időnk pihenni és átgondolni a csúcstámadást.
Mario kicsit később ért fel mint én, majd ő is bebújt a sátorba. Én közben hogy teát készítsek, elmentem havat keresni, mert szinte sehol sem volt friss hó, a sátortól pár méterre találtam egy zsákot, amibe a Sherpák összehordtak egy kis havat, abból vettem ki magunknak. A kettes táborról tudni kell, hogy nagyon kicsi, nem sok sátor fér el rajta, és elég sok a szemét is már sajnos, amit minden szezon végén próbálnak levinni, de mindig marad fent azért valami, elhagyott felszerelések, sátormaradványok stb. Szóval elkezdtem vizet forralni, és vacsorát csinálni, mert már mind a ketten megéheztünk, megszomjaztunk, közben pedig tanácskoztunk, hogy legyen a csúcstámadás. Végül arra jutottunk, hogy még ma este 9- 10 körül nekivágunk a csúcsnak, a többiek is így tervezték, és az időjárás is ígéretesnek bizonyult az alaptábori értesítések szerint. Szóval megvacsoráztunk és kicsit pihentünk még mielőtt útnak indultunk volna. Este kilenc körül a pakisztáni mászó és Sherpája elindultak, majd lassan mi is elkezdtünk készülődni és 10 körül már sötétben mi is útnak indultunk a csúcs felé. A hó hiánya miatt a hágóvasakra szinte semmi szükség nem volt az első szakaszokon, majd volt egy pont, ahol felvettük, de utána ismét tiszta sziklák következtek, ahol a hágóvasak szó szerint szikrát vetettek. Az idő csodás volt, nem fújt a szél, és felhő sem sok volt az égen, így egész gyorsan tudtunk haladni. Reggel hajnali 4 körül értünk a hármas tábor alá, ahol már nem tudtuk követni a hagyományos utat, mert annyira nem volt hó a gerincen, és a Sherpák is egy új utat építettek ki, amire nem számítottunk. Fel kellett másznunk egy 10 – 15 méter magas jégfalon, amire nem nagyon voltunk felkészülve, jó lett volna jégszerszám, a klasszikus túrcsákány helyett, de azt nem vittünk magunkkal. Viszont volt kint kötél, amin én nehezen, de felmásztam, a hármas tábor alá, közben a nap is kezdett feljönni.
A mászásban Mario segített, feszesen tartotta a két kötelet, hogy tudjam rajta tolni a jumart, majd ezután rajta volt a sor. Elindult ő is, viszont ő már nem tudott felmászni, próbáltunk több módszert is, de végül annyira elfáradt, hogy inkább azt mondta nem jön tovább. Így most elindult a tanácskozás, mi legyen menjek e tovább, közel 400 méterre voltam csúcstól, vagy inkább másszak vissza és kísérjem vissza Mariot a kettes táborba? Végül a második opciót választottam, mivel neki még nem volt sok tapasztalata ezen a téren, és már kicsit el is fáradt, úgy döntöttünk hogy együtt maradunk úgyhogy a csúcsot feladva lemásztam hozzá. Előtte viszont még megvártam a napfelkeltét a hármas tábor fölött, ahol csináltam egy pár képet a tájról, és az előttem mászó, távolba eltűnő pakisztáni mászóról, majd szépen lassan elindultunk lefelé.
Ahogy a nap feljött csodás idő lett, szinte melegem volt a lefelé vezető úton, pár óra ereszkedés után le is értünk a kettes táborba, ahonnan lerádióztunk az alaptáborba, elmondtuk, hogy mi történt, és mondtuk, hogy még ma lemegyünk. Ezen a ponton már én is kezdetem fáradni, gondolkodtam, hogy innen már Mario le tudna menni, én pedig megpróbálom holnap újra egyedül, de végül úgy döntöttem, hogy az elmúlt két hét intenzív mozgása sok mindent kivett belőlem, így inkább lemegyek én is, és majd meglátjuk mi lesz az alaptáborban. Így szépen lassan tovább folytattunk az utunkat, már kezdtem fáradni, hiszen két napja nem nagyon aludtam és ettem, így minél hamarabb le akartam érni az alaptáborba, így olyan gyorsan ereszkedtem ahogy csak tudtam. Hamarosan le is értem az egyes táborba, majd onnan a nagy sziklatömbökön átmászva az alaptáborba tartó ösvényre értem. Itt már kezdtem szétesni, alig vártam, hogy lepihenhessek és egyek valami meleget végre. Késő délután 4 után érkezhettem vissza az alaptáborba, ahol már várt a személyzet minket, gyorsan ledobtam a hátizsákom és kértem, hogy főzzenek egy teát. Közben beültem a konyhába, és ott vártam meg Mariot, aki fél órával később érkezett meg. Mind a ketten a konyhasátorban ültünk, és próbáltuk feldolgozni a dolgokat, azt hogy mi is történt az elmúlt két napban. Közben elkészült a vacsora is és mellénk ült az argentin és német mászó is. Mindenki elmondta az élményeit, sikereit, mi pedig azon agyaltunk, hogy mi legyen, megpróbáljuk meg egyszer, fáradtak voltunk, de eltökéltek. Hosszas tanácskozás után arra jutottunk, hogy megvárjuk a holnapi napot, és az időjárás előrejelzést, ami sajnos nem kecsegtetett túl sok jóval, szeles és ködös időt jósoltak a következő napokra a csúcs közelében.
A vacsora közben, ami sült csirke és sültkrumpli volt, kicsit jobban összeismerkedtünk a két másik mászóval, elmondták, hogy rendszeresen járnak mászni, van tapasztalatuk is, de mindig Sherpák kíséretében másznak, és hogy az Ama Dablam után mennek megmászni a Baruntsét, ami egy könnyebb 7000 méter feletti csúcs. Látszott rajtuk, hogy nagyon élvezik, és az is, hogy megtehetik, mivel mind a két embernek jól menő vállalkozása volt, de jó volt hallani, hogy a mászás a hobbijuk.
Estefelé már mindenki fáradt volt, kibeszéltük magunkat és nekem a fejem is megfájdult így elmentem lefeküdni.
BASE CAMP – NAMCHE BAZAR 2022.04.11
Reggel nem keltem túl korán, hiszen az elmúlt két napban nem nagyon aludtam, így azt próbáltam kipihenni amennyire tudtam. A sátorból kilépve hideg, de szép idő fogadott, kérdés, hogy mi legyen, megpróbáljuk megint, vagy engedjük el? Beszéltem a Sherpákkal, és azt mondták holnaptól erős szél lesz fent a csúcson, ami kitart 4-5 napig, és mivel a szezon sem indult be még, mászók sem jönnek 1-2 hétig, így azt mondták, hogy ők is lemennek Pangbocheba. Így Marioval úgy döntöttünk, hogy erre szezonra elengedjük a csúcsmászást. Amit tudtunk kihoztunk belőle, mindenki biztonságban leért, a hegy meg még ott lesz egy darabig, lesz rá alkalom visszatérni.
Elkezdtük összepakolni a cuccunkat, és abban maradtunk, hogy ma lemegyünk egészen Namche Bazarba, másnap pedig Luklába. Elbúcsúztunk a személyzettől, kifizettük a vacsorát, ebédet, otthagytuk a maradék ételünket a következő csapatnak, legalább annyival kevesebb súlyt kell majd cipelni, mivel lefelé mindent mi viszünk, majd szépen lassan elindultunk Namche felé. Itt már nem siettünk, fáradtak voltunk, de meg is voltunk könnyebbülve, hogy túl vagyunk rajta, még akkor is, ha nem sikerült a csúcsra érnünk.
Pár órával később megérkeztünk Namchéba, ahol már óriási tömeg fogadott minket, alig kaptunk szállást, április közepe van, kezd megindulni a szezon. A Covid után két évvel kezdenek az emberek visszatérni, ami az árakon is meglátszik, 1 hete voltunk itt azóta 20% emelkedtek az árak. A szállásunk ugyanott volt, amikor felfelé tartottunk, még találkoztunk egy két ismerős arccal, akiknek beszámoltunk a gyors expedíciónkról egy üveg sör mellett, ami szintén nem volt olcsó. Este még körbejártuk a falut, majd visszatértünk a szállásra, ahol vacsorára kértünk még egy jó dal bhatot, amivel mindig jól lehet lakni. Előtte még elmentem egy meleg vizes zuhanyra, mert már nagyon vágytam rá, és mondhatom jól is esett. A zuhany után beültünk a közösségi térbe, ami már tele volt, lehetett érezni ez a szezon erős lesz, sok turista fog jönni. Miután megvacsoráztunk, mindenki kezdett lepihenni, egy kis beszélgetés után mi is ezt tettük, elmentünk aludni.
NAMCHE BAZAAR – LUKLA 2022.04.12 -13
Utolsó napunkhoz érkeztünk ebben a régióban, ezt megkoronázva reggel elmentünk a Sherpa Barista kávézóba, ahol kértünk magunknak egy kávét, cappuccinot és mellé pedig péksütit, amire már mind a ketten régóta vágytunk. Csokitorta croissan, ami frissen sült, a körülményekhez képest mennyei ízük volt, alig tudtam betelni vele. Reggeli után még mentünk egy kört a faluban vettem egy két dolgot, majd összepakoltunk, és elindultunk Lukla felé, ahová pár óra alatt meg is érkeztünk. Útközben lefelé, már sokkal több emberrel találkoztunk, mint két hete amikor felfelé tartottunk. Még egy magyar turistacsoporttal is összefutottunk, akik az Everest alaptáborba tartottak, kicsit beszélgettünk, elmondtuk a sztorinkat, majd már szakadó esőben értünk le Luklába. Itt Mario és az én utam ketté vált, ő gyalog ment tovább Jiribe, ami legalább 3 nap túra még, én pedig majd repülővel vissza Katmanduba, amint az idő is megengedi, mert a mai és holnapi napra végig esőt és ködöt mondtak. Mindenesetre a jegyemet elintéztem, már csak arra vártam, hogy valamelyik gépre felférjek, ami sajnos csak két nap után következett be. A következő két napot Lukla és környékének felfedezésére szenteltem, beszélgettem a helyiekkel, és elmentem arra, amerre még nem jártam. 2022 április 14 – én reggel kitisztult az ég, és sikerült visszarepülni Katmanduba, a már turisták tömegével megtelt Thamelbe, még volt 5 napom, így Chiringgel motort bérelve elmentük délre egy kicsit pihenni.
