TÉLI CSODA A BESZKIDÁKBAN, TÚRÁZZ CSODÁS HAVASI TÁJAKON
JANUÁR 8 – 10
TÚRA LÉTSZÁMA
6 – 10 FŐ
TÚRA NEHÉZSÉGE
KÖZÉPHALADÓ
Szlovákia és Lengyelország határán található a Beszkidek – hegység, amely a Tátrától nincs túl messze, viszont annál sokkal nyugodtabb, így kevesebb turista is látogatja. A Beszkidek vonulatán emelkedik az 1725 méter magas Babia Gora csúcsa, ami kiváló terep a téli túrázás, hótalpazás szerelmeseinek. Csodás fenyvesek, hangulatos téli táj fogadja az arra túrázókat. A másik oldalon a Babia Góra csúcstól észak nyugatra emelkedik a Pilsko – csúcs 1557 méter, amely a helyiek síparadicsoma is.
Gyere és tarts velünk ezen a varázslatos téli túrán egy kevésbé turistás kalandos vidékre.
TÚRA NEHÉZSÉGE
Ez a túra kifejezetten kezdő és középhaladó téli túrázók számára lett kitalálva. A terep nem túl nehéz, viszont szint az lesz benne. Ha szeretnél fejlődni a téli túrázásban, akkor tarts velünk ezen a túrán.
Fontos! A magashegyi túrázás során sok előre nem látható, de a programot befolyásoló tényező léphet fel (pl. az időjárás változékonysága). Emiatt a túra eredményességét nem tudom garantálni, ezért a felelősséget sem tudom vállalni a változásokért. Az extrém körülmények adta programváltozás, útvonal módosítás kérdésében mindig a túravezető dönt!
PROGRAM
Reggeli után összepakoljuk a felszerelésünket, hómacskát, hótalapat és kb. 15 perc autózás után megérkezünk a kiindulási helyünkre, ahonnan a mai túra indul, célpont a Babia Góra csúcs meghódítása. Az út először egy széles lapos úton halad, majd hamarosan beérünk az erdőbe, ahol megkezdődik az emelkedő, ami egészen a csúcsig kitart ma. Útközben többször megállunk majd pihenni, majd 3 – 4 óra múlva hamarosan a csúcson találjuk magunkat, ahonnan szép időben csodás panoráma tárul majd elénk. Kis pihenő és frissítés után, azon az úton amin feljöttünk elindulunk lefelé, késő délután fogunk a szállásra visszaérkezni. Jöhet a vacsi és a pihenés.
Menetidő: 6 – 8 óra
Táv: 17 km
Szint: Fel 980 m le 980 m
A mai napon a Pilsko – csúcsra fogunk feltúrázni, ami már egy kicsit népszerűbb a helyi túrázok körében, de mi egy nem túl populáris útvonalon fogunk majd felkapaszkodni erre a csúcsra.
Reggeli után el is indulunk, hogy még este időben haza tudjunk érni. Pár perc autózás után megérkezünk a parkolóba, ahol a kocsikat hagyjuk, majd elindulunk a csúcs felé. A mai napi túrában már kevesebb szint és táv lesz, mint a tegnapiban oda vissza 10 km és 750 méter szint. A csúcsra három óra alatt érünk fel, majd rövid pihenő után indulunk is vissza. A táj itt is csodás lesz majd. Érkezés haza a késő esti órákban.
Menetidő: 5 – 7 óra
Táv: 10 km
Szint: Fel 750 m le 750 m
KÖLTSÉGEK
A túra ára 57.000 Ft, amely tartalmazza a túravezetést, a felszerelést és a szervezést.
FIZETÉS A JELENTKEZÉSKOR
Előre utalás.
Precup Csaba egyéni vállalkozó
Számlaszám:
12100011-17482303
Adószám: 90073115 – 1 – 42
A TÚRA ÁRA NEM TARTALMAZZA
Utazás telekocsi rendszerben, mely helyszínen fizetendő (várhatóan 5.000- 10.000 Ft / fő, ami a tényleges létszámtól, a kocsik fogyasztásától és telítettségétől függ)
SZÁLLÁS
Apartmanokban leszünk elszállásolva aminek a költsége 60 – 100 Euró között lesz.
Étkezés egyénileg, a szálláson és étteremben történik.
Utasbiztosítás: 3.000 Ft körül várható.
UTAZÁS
Utazás teleautó rendszerben, akik egyénileg utaznak a helyszínre, egymás között rendezik az utazás költségét. Azok, akik telekocsi rendszerben utaznak, a teljes (összes járműből fakadó) utazási költséget átlagolva fizetik. Sofőrök és túravezetők nem fizetnek az utazási költségbe. Az útiköltség az autó utasai között oszlik meg, annyi részre ahány fő utazik az autóban, a túravezetőt és sofőrt nem terheli útiköltség! ha rendelkezel autóval és vezetési tapasztalattal, akkor jelentkezz telekocsi sofőrnek!
IDŐJÁRÁS
Alapvetően változékony téli időjárásra kell készülni, szélre és csapadékra bármikor számíthatunk, így készüljünk réteges és meleg vízálló ruházattal és megfelelő felszereléssel.
FELSZERELÉS
Időjárásnak megfelelő meleg ruházat!
– héjkabát
– túranadrág
– baselayer
– midlyaer
– sapka
– meleg vízálló softshell kesztyű
– csősál
– napszemüveg
– napkrém
– fejlámpa
– meleg kabát (pehely – szintetikus)
– 25- 30 literes túrahátizsák
– vízálló túrabakancs
– túrabot
– telefon
– hómacska
– hótalp
ÉLELEM
A túrák alatt mindenki saját maga gondoskodik az élelemről, szendvics, rágcsa édes – sós, csoki energiaszelet.
BIZTOSÍTÁS
A túrán való részvétel feltétele a teljes időtartamra megkötött utasbiztosítás, amely hegyi mentésre és kórházi ellátásra is érvényes kell legyen. Javasolt biztosító: EUB extrém sport kategória