AMA DABLAM 2. RÉSZ
PHAPLU – NAMCHE BAZAAR
PHAPLU – JUBING 2022. 03. 31
Reggel 6 órakor csörgött az óra, ideje volt felkelni! Az éjszaka gyorsan eltelt, a tegnapi úttól elfáradva, kifejezetten jól aludtam! A cuccaink össze voltak pakolva, így csak reggelizni kellett, és indulhattunk is tovább. Reggelire „Tibetian Bread” (lángos szerű kenyér) és lekvár volt, egy csésze teával! Miután megreggeliztünk, felmentünk a cuccokért, és 10 perc múlva már lent voltunk a bejáratnál, ahol Vijay már várt minket. Ekkor még nagy mosoly volt az arcán, hiszen még nem tudta, hogy mire is vállalkozott. Megbeszéltük vele, hogy mennyi lesz a napi díja, és azt is, hogy nem 3 -4 órát fogunk menni, hanem amennyi kényelmes lesz, ez kb. 7 – 8 óra lett naponta. Konkrét terv arra, hogy melyik faluban szállunk majd meg, még nem volt, úgy döntöttünk majd útközben fogjuk eldönteni. Ezután szétosztottuk a csomagokat, és útnak indultunk, Vijay vitte a felszerelés nagy részét, ami 18- 20 kg lehetett, a miénk úgy 15 kg fejenként, de mikor már fáradt átvettük tőle, bármennyire is akarta volna tovább vinni.
Azt érdemes tudni, hogy Namche Bazarig, de főleg Lukláig az út folyamatosan fel -le megy és rengeteget a szint benne, ami nem is felfelé menetelnél jelent gondot, inkább lefelé, a térdekre nézve megterhelő, de már mind a hárman hozzá voltunk szokva, így ezzel nem volt gond.
Az túra első pár kilométerei, egy dzsippel is járható úton vezettek, amit lassan felváltott egy jól kitaposott mindenki által használt túraösvény. Az úton inkább a helyiek közlekedtek, egy holland túrázót és vezetőjét leszámítva nem találkoztunk senkivel. Az út itt egészen Taksindu La faluig emelkedett itt értük el a 3070 méteres magasságot, és itt úgy döntöttünk, hogy ma csak Jubinging fogunk menni, ami 1680 méteren fekszik, tehát jó 1500 métert kell lefelé menni. Innentől kezdve a táj is megváltozott kicsit, a falvak egyre ritkábbak lettek, és egyre többet kellett Rododendron erdőkkel gazdagított tájon áthaladni. A falvakban a gyerekek, szinte mindig elénk rohantak, csokit és édességet követelve maguknak, mivel ezt már tudtam így volt nálam egy adag cukorka, amit szét tudtam osztogatni közöttük. Délután 1 óra felé ebédelhettünk, egy kis faluban, én egy „Sherpa Stew” levest ettem, amibe tésztát, krumplit, szárított jakhúst, és zöldségeket raknak, nagy kiadós és finom volt. Amíg az ebéd elkészült addig pihentettük fáradó térdeinket, és azt néztük mennyit kell még menni a mai célig. Ebéd után, frissen és jóllakva indultunk tovább és délután 5 óra felé el is értük az aznapi szállásunkat Jubingban, nem volt konkrét Lodge kinézve, így ahogy leértünk az utolsó függőhídról, az első helyre be is mentünk. A tulaj egy közepes éveiben lévő helyi asszony volt, aki egyedül vitte a bizniszt, mert a férje pedig valahol az állataival vitte az árut a környező falvakba. Angolul nem nagyon tudott, de Vijay fordított nekünk. 5 óra volt mire mindenki megkönnyebbülve lepakoltuk a hátizsákokat a szobában, főleg Vijay örült neki, mert nem volt ehhez a tempóhoz szokva, nem szokott ennyit menni egy nap, de hát ezt előre megbeszéltük, vele és később nem is csinált belőle gondot.
A vacsorát 7 re kértük Dal Bhat volt a menü, finom és kiadós, amit még egy San Miguel sörrel öblítettünk le, amire VIjayt is meghívtuk. Ekkora már sötét lett, világítás nem nagyon volt, így mindenki elfoglalta az ágyát. Az éjszaka jól telt, addig amíg nem mentem wc -re, amin egy óriási pókkal kellet osztoznom, de hamar végeztem, így gyorsan vissza és alvás egészen reggel 6 ig. A GPS szerint 23.6 km mentünk, fel 1223 métert, le pedig 2064 métert, ami egy jó 3300 méteres szintkülönbség az első napra!
JUBING – SURKE 2022. 04. 01
Reggeli 7 órakor volt, ami most Chapati lekvár, és Black Tea volt, reggeli után összepakoltunk és folytattuk utunkat. A mai nap már egy kicsit nehezebbnek ígérkezett, hiszen több mint 2000 méter szintet kellett felfelé, és kb. 1600 métert lefelé menni szóval bele is kezdtünk rendesen, de a meredek emelkedő hamarosan mindenkit visszafogott, szegény Vijay tőlünk 100 méterrel leszakadva, sokat pihenve jött utánunk, de néha átvettük a pakkot és felváltva vittük mi is. A táj csodás volt, ködös párás rododendron erdők haladtunk keresztül, néha néha olyan köd és pára lett, hogy csak 5 – 10 méterig láttuk egymást. Az utunk során még mindig csak helyiekkel találkoztunk, kevés volt a turista, ami annak is köszönhető, hogy szezon eleje volt, és ezt a szakaszt inkább repülővel teszik meg Lukláig, pedig gyalog is nagyon szép, de ugye ez még plusz 3 – 4 nap legalább! Ma már sokkal több pihenőt iktattunk be és 1 óra felé meg is álltunk ebédelni, ott, ahol elértük a mai legmagasabb pontot, ami 2900 méter volt. Ebédre egy jó „Chicken Chow Meit” (tészta csirkével és zöldségekkel) kértem, ami mellé két Black Tea is lecsúszott.
Ebéd után ejtőztünk még egy kicsit, aztán lassan folytattuk az utunkat. Innentől többnyire lefelé vezetett az utunk, de azért oda kellett figyelni mert a kövek sárosak és csúszósak voltak, nem mellesleg tele voltak szamár kakival. Itt már egyre több szamár karavánt kellett kerülgetnünk, akik többnyire gázpalackokat, és élelmiszert szállítottak Luklába és majd tovább az Everest alaptábor felé. A táj viszont továbbra is csodás volt, és az, hogy rajtunk kívül nem volt egyetlen turista sem, még jobban feldobta a túra élményét, nem kellett egymást kerülgetni a keskeny szakaszokon! A hordárunk, szegény Vijay már nagyon ki volt, látszott rajta, hogy nem nagyon bírja, de mikor el akartuk kérni a nagy pakkot, visszautasított, szerintünk már magának akarta bizonyítani, hogy el tudja hozni az az napi célig, aztán 6 óra körül elértük Surkét, a mai napi szállásunkat.
A szállás nagyobb és modernebb is volt, mint a tegnapi, itt már volt rádió és zene is. Rajtunk kívül egy idős német bácsi, aki 80 éves lehetett, neki a lánya, két teherhordójuk, és egy vezetőjük volt még a szálláson. Miután lepakoltunk a szobába, lementünk a közösségi térbe kicsit beszélgetni, ahol elmondták, hogy sokszor jártak itt, és most egy új kevésbé ismert túra útvonalat járnak be. Közben mi is elmondtuk, hogy honnan jövünk és mi az úti célunk, ők pedig oksikert kívántak.
Vacsorára „Eggfried Potatoes with Cheese” volt a menü, ami rettentő jól esett mert azért rendesen elfáradtam. Itt mindig az a szokás, hogy először a vendégeket etetik meg a vezetők, porterek, és miután mindenki evett ivott, ők is elvonulnak a helyiikkel enni, ezt tette Vijay is!
„AKIK NEM JÁRTAK MÉG ILYEN TÚRÁN AZT, ÉRDEMES TUDNI, HOGY TÖBBNYIRE CSAK EGYSZERŰ WC ÉS MOSDÓ VAN A HÁZAKBAN, ALACSONYABB TERÜLETEKEN, LUKLA ALATT, AHOL KEVESEBB A TURISTA, MÉG A MELEG VIZES ZUHANY IS RITKA, ÍGY A TISZTÁLKODÁS KICSIT HÁTTÉRBE SZORUL! EZÉRT IS ÉRDEMES OLYAN RUHÁZATOT MAGUNKKAL VINNI, AMIT TÖBB NAPIG GOND NÉLKÜL LEHET HORDANI, MINT PL. A GYAPJÚT ABBÓL IS A MERINÓ FAJTÁT! ÉN EGY PÓLÓT AKÁR 1 HÉTIG IS EL TUDOK HORDANI, MÍG ALSÓNADRÁGOT ÉS ZOKNIT, 2 – 3 NAPONTA CSERÉLEM, DE VAN, HOGY AZ IS TOVÁBB BÍRJA! ITT EGY MERINÓ ÉS EGY SZINTETIKUS PÓLÓT HORDTAM FELVÁLTVA, AMIKET EGYSZER MOSTAM KI A TÚRA ALATT!”
SURKE – NAMCHE BAZAAR 2022. 04. 02
Reggel hat órakor keltem fel, kipihenve, és indultam is, hogy megmossam az arcom, amit kint a ház előtt kialakított kis mosakodónál tettem meg. A jéghideg víz egyből arcon csapott, és frissen üdén mentem vissza reggelizni. Reggelire ismét „Tibetian Breadet” kértem mellé lekvárral, ez egészet pedig egy jó kis Black Teavel fojtottam le.
Miután mindenki túl volt a reggelin, összepakoltunk is neki vágtunk a mai állomásunknak Namche Bazaarnak! Innentől az utunk már többnyire felfelé haladt tovább. Az utunk során nem érintettük Luklát, az Everest régió első, és központi városát, ahová a helyközi repülőgép járatok is érkeznek, hanem azt megkerülve alulról csatlakoztunk be az Everest alaptábor jól ismert útvonalába. Itt bizony már látszott, hogy magunk után hagytuk a kevésbé ismert és népszerű túra útvonalat, hiszen itt már rajtunk kívül rengeteg turista fogadott minket. Voltak, akik magukban, nagy pakkal jöttek, de a legtöbb valamilyen csoporthoz tartozott és valószínűleg az Everest alaptábor elérése volt a céljuk! A turistákon kívül a helyi teherhordók is megjelentek azt úton, akik csomagokat, ajtókereteket, ételt, italt szállítottak oda vissza.
Az utunk jól haladt a már fényesre taposott köveken, a legközelebbi pihenőt Monjoban tartottuk, ahol is átléptük a Sagarmatha Nezeti Park kapuját. Itt volt egy kis vitán a helyi tisztviselőkkel, akik le akartak gombolni egy kis pénzt, de a mi csúcsmászó engedélyünkbe benne volt a belépő is, így 5 perc magyarázgatás után folytattuk utunkat.
„AZ ELMÚLT 5 – 10 ÉVBEN SOKAT VÁLTOZTAK A TURIZMUSRA VALÓ SZABÁLYOZÁSOK, MINDENÜTT MEGEMELTÉK A BELÉPŐPARK DÍJAKAT, ÉS ÚJAKAT SZABTAK KI, A BEVÉTEL NÖVELÉSE ÉRDEKÉBEN! EZZEL NINCS IS SEMMI GOND, CSAK A RENDSZER NEHEZEN ÁTLÁTHATÓ, FŐLEG, HA AZ EMBER ELŐSZÓR ÉS EGYEDÜL MEGY TÚRÁZNI! ÉRDEMES JÓL UTÁNA OLVASNI, TÖBB ÜGYNÖKSÉGET IS MEGKÉRDEZNI, HOGY HA EGYEDÜL TERVEZÜNK MENNI, AMI AZ ÚJ RENDELET SZERINT MÁR NEM IS NAGYON TEHETŐ MEG, MERT MINDENKINK KELL EGY PORTER, VAGY EGY GUIDE!”
Monjo után Jorsaleben, beültünk egy teaházba ebédelni, ahol „Potato Momot” (tésztaba tekert krumpli megpárolva) kértem csípős szósszal, mellé pedig vizet ittam. Itt már észrevehető az árak szignifikáns emelkedése, minél magasabbra megy az ember annál többet kell majd fizetni az ételért, italért és a szolgáltatásokért is, főleg a víz és alkohol, ami ugrásszerűen emelkedik. Az ebéd és egy kis pihenés után indultunk tovább, a mai célunk felé Namche Bazaarba! Az utunk során több hatalmas függőhídon is átmentünk, amely a régió egyik legnagyobb folyója a Dudh Koshi felett ívelnek át. A hidaknál előfordul, hogy fő szezonban néha fél órát is várakozni kell, az éppen átkelő szamárkaravánokra, vagy teherhordók hadára.
A Namche előtti utolsó híd után a terep meredeken emelkedni kezd, ami azt jelenti, hogy már közel járunk a célunkhoz. A kaptatón felfelé haladva mindenkin látszanak a fáradtság jelei, de egy fél órán belül elénk tárul a Sherpa főváros első háza, célba értünk!
„NAMCHE BAZAAR A HIMALÁJAI KHUMBU RÉGIÓBAN 3440 ÉS 3800 MÉTERES MAGASSÁG KÖZÖTT FEKSZIK, FÉLKÖR ALAKBAN ELTERÜLVE, AHONNAN JÓ IDŐ ESETÉN, KÖZVETLEN KILÁTÁS NYÍLIK A THAMESRKU ÉS KONGDE – RI CSÚCSOKRA! A KIS TELEPÜLÉS HÍRNEVÉT AZ 1940 – ES ÉVEKBEN INDULÓ HEGYMÁSZÓK ÉS TÚRÁZÓK LENDÍTETTÉK FEL. ADDIG A FALU A KHUMBU RÉGIÓ KÖZPONTI PIACAKÉNT FUNKCIONÁLT, AMIT MÁRA MÁR ÁTVETT A TURIZMUS ÉS VENDÉGLÁTÁS! A MOSTANRA MÁR KISEBB VÁROSSÁ DUZZADT TELEPÜLÉS LAKOSSÁGA A 2001 NÉPSZÁMLÁLÁS IDEJÉN 1640 FŐ VOLT, AMI MÁRA MÁR JÓVAL TÖBB! NAMCHE LETT A KÖRNYÉK TÚRÁINAK EGYIK FŐ PIHENŐ ÉS AKKLIMATIZÁCIÓS PONTJA, A TURISTÁK ÁLTALÁBAN 1 – 2 NAPOT SZOKTAK ELTÖLTENI, MIELŐTT TOVÁBB FOLYTATJÁK ÚTJUKAT A MAGASABB RÉGIÓKBA! A TURIZMUS MIATT A VÁROS SZOLGÁLTATÁSA MÁRA KINŐTTE MAGÁT, ÉS A PUBOKON, KÁVÉZÓKON TÚL, OUTDOOR BOLTOK, „LUXUS” HOTELEK ÉS SZÓRAKOZÓHELYEK HADAI VÁRJÁK AZ ÉPP ARRA TARTÓ TURISTÁKAT! ÉN BŐ 10 -15 ÉVE JÁRTAM ITT ELŐSZÖR, ÉS AZ AKKORI VISZONYOKHOZ KÉPEST IS ÓRIÁSIAK A VÁLTOZÁSOK!”
Még szezon elején vagyunk, de már most óriási a tömeg, hemzsegnek a helyiek és a turisták a szűk utcákon! Kicsit feljebb megyünk és a várost elhagyó út mentén lévő hotelben találunk magunknak szállást, ami annak ellenére, hogy hatalmas, szinte teljesen tele van. Lepakolunk a szobánkba és lemegyünk az ebédlőbe kicsit körülnézni, és kikérni a vacsorát, ami mára „Meat Sherpa Stew” lett. Amíg a vacsorára várunk, szóba elegyedünk a mellettünk ülő középkorún nyugdíjas amerikai túrázóval, akiről később kiderült, hogy az Amerikai Nemzeti Atomprogramban dolgozott, és sok érdekes információt el, de a részletekbe nem mehetett be mert titkosak voltak. Elmondta, hogy miután nyugdíjba vonult azóta csak utazik, én is szeretnék ilyen nyugdíjas lenni! Aztán megjönnek a kötelező Ázsiai turisták is Malájok, Japánok, és Kínaiak, akik mind azért harcolnak, hogy feltölthessék a mobiljukat, és minél hamarabb posztolhassák történetüket a szociális média egyik felületén. A vacsora közben megjött, egymással beszélgetve lassan elfogyasztjuk a vacsoránkat, utána pedig lámpa oltásig beszélgetünk a többiekkel, aztán mi elmegyünk a hideg szobánkba lefeküdni.
Ezen a magasságon már estére eléggé le tud hűlni a levegő, ezért felkerül egy extra merinó réteg, és ezután bebújok a takaró alá, és próbálok aludni, ami nem annyira akar összejönni.
A mai nap sem volt rövid, a GPS szerint ma 19.9 km jöttünk, 2228 métert felfelé, és 1086 métert lefelé, amit a nap végére meg is éreztünk!
NAMCHE BAZAAR – THAME – NAMCHE BAZAAR 2022. 04. 03
Reggel fél 7 felé ébredtem meg egy kis fejfájással, ami valószínű a tegnapi hosszú nap és a kevés alvás következménye volt, de mára nem terveztünk semmit, csak egy kis akklimatizációs túrát Thamébe, előtte viszont úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a méltán híres Sherpa Barista kávézóba reggelizni.
A kávézóhoz közeledve éreztük a frissen pörkölt kávé, és az éppen kisült croissant illatát. Beültünk és leadtuk a rendelésünket, én egy mogyorós lattét kértem chapatival, ami mellé lekvár és mogyoró vaj járt! Ma ráértünk, nem siettünk így még mielőtt elhagytuk volna a kávézót még kértem egy áfonyás – almás pitét is ráadásnak. A reggeli után kicsit körbejártuk Namchét, utána pedig visszatértünk a szállásunkra! Marióval azt beszéltük, hogy ma Thame felé teszünk egy rövid akklimatizációs túrát, ahol sok szint nincs, ő azt mondta, hogy odafelé futni fog. Vijay a porterünk kapott egy szabad napot, de ő inkább velünk akart tartani, mi mondtuk neki, hogy inkább pihenjen, de csak erősködött.
Mario előrefutott mi pedig Vijayvel lassan követtük. Aztán egy idő után már visszafelé futott végül összesen 9 km futott, utána együtt folytattuk utunkat Thame felé, de közben megéheztünk és betértünk egy kis teaházba, ami az út mentén volt! Igazi autentikus ház volt, és Dal Bhaton kívül nem is volt semmi más, amit ehettünk volna, így hát azt rendeltünk. Amíg készült az étel, addig kiültünk kicsit napozni és pihenni a ház elé. Bő fél óra alatt elkészült a Dal Bhat, ami igaz, hogy egyszerű étel, de a hegyekben igazi csemege tud lenni, a házi néni tökéletesen készítette el, és még helyi savanyúságot is kaptunk hozzá.
Ebéd után folytattuk utunkat Thame felé, de az első híd elérése után úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk, mert időbe vissza akartunk érni Namchéba. Akkor döntöttem úgy én meg visszafelé fogok futni, és kicsit tesztelem is az akkor még új Scarpa Ribelle Run cipőmet, amiben a túrát csináltam. 58 perc és 7.11 km után vissza is érkeztem Namchéba, a szállásra. Rájöttem, hogy ezen a magasságon még lefelé is nehéz futni! Visszaérve kértem egy teát, és vártam a többieket míg visszaérnek.
Egy óra múlva meg is jött Mario és Vijay is, és beültünk az ebédlőbe beszélgetni, és leadni a vacsora rendelést. Mivel a futás alatt tiszta por és kosz lettem úgy döntöttem, hogy befizetek egy zuhanyra, ennek az ára 500 rúpia volt. Nem mondom, hogy nem esett jól, a zuhany után gyorsan felöltöztem és mentünk vacsorázni, ma „Veg Mixed Fried Rice” (sült rizs zöldségekkel és tojással) volt a menü, ami ismét nagyon jól esett.
Közben volt még egy fontos dolgunk, egy pár felszerelés beszerzése Mario részére. Namcheban is lehet bérelni hegymászáshoz szükséges felszerelést, és olcsóbb is mint Kathmanduban. Szükségünk volt egy Jumarra, egy pár csavaros karabinerre, sátorra, gázpalackra, egy túracsákányra és sisakra! Miután kibéreltük a cuccokat, megbeszéltük, hogy majd Mario vissza jön érte a mászás előtt, addig pedig félre teszik nekünk.
A vacsora idejére ismét megtelt a közösségi tér, nagy volt a hangzavar, mindenki tervezte a holnapi napot, menetrendet. Mi továbbra is az amerikai atomfizikussal cseverésztünk, közben csapódott hozzánk még egy amerikai pár, akik közül a srác eléggé ki volt készülve. Velük beszélgettünk még 1 órát, a világ kulturális különbségeiről, aztán mindenki ment pihenni! Ma is sikerült azért jó 15 km menni – futni, mondjuk csak 954 méter szint volt benne fel és le, igaz nem ez volt az akklimatizációs extra nap, de mindenesetre megtette a hatását!
Folyt. köv.